Sikeres nevelő
Céltudatosság – Sikeres nevelő

Céltudatosság – Sikeres nevelő

Célokat állíthatunk fel magunknak és célokkal szembesítenek minket külső „erők” is. Kell és szükséges mindkettő, de nem könnyű kellő céltudatossággal vezetni életünket saját és főnökeink, tanáraink, munkáltatóink céljai felé sem. Hogyan segít át a mentorárálási, életvezetési vagy nevelési helyzeteken a céltudatosság?

Összegyűjtöttem néhány célt: Nevezhetjük néhányukat belső és néhányukat külső célnak. Van közte olyan is, ami pontatlanul meghatározott cél és olyan is, ami kétség kívül jól körülhatárolható, megvalósítható, valós és saját cél.

Fogyok öt hónap alatt három kilót. Egy éven belül le tudok sérülésmentesen futni 15 kilométert. A statisztikai adatok ellenőrzésekor egy alatt lesz a hibaszázalékom. Javítok a történelem osztályzatomon egy egész jegyet. Csökkentem a belső feszültségemet a munkahelyemen. Nem húzom fel magam akkor fontosnak tűnő, amúgy jelentéktelen dolgokon. Több időt szánok a párommal való beszélgetésre.

Elsőre azt gondoltam volna korábban, hogy vannak jó kis céljaim, céltudatosan élem az életem. Aztán elgondolkodtam és elgondolkodtatott sok minden. Rá kellett döbbennem, hogy van jó néhány terület az életemben, ahol bizony hiányzott a céltudatosság és inkább a sodródás volt jellemző rám (is). Erről ezen a linken olvashatsz bővebben.

Ki kellett mondanom, először magamnak – jó kis önismereti játék ez -, hogy miben voltam következetesen következetlen, céltudatosság helyett „céltudatlan”, sodródó, akár önpusztító is.

Gyakran úgy érzékelem, hogy a tanterv vagy az iskola fenntartója – iskolában is dolgozom – olyan (amúgy jogszabály által előírt) célokat tűz ki maga elé, melyekkel komoly erőfeszítésembe kerül azonosulni. Ezeket külső célnak nevezem. Ott van például az októberi statisztika! Nálam ez meglehetősen külső cél. ) Még ha be is látom szerepét és jelentőségét az állami fenntartású nevelési – oktatási intézmények működésében. De jó lenne belsővé tenni az októberi statisztika elkészítését!

Hiszem, hogy tanítványainknak, mentoráltjainknak segítenünk kell abban, hogy a számukra fontos célokat lássák meg és meg is valósítsák. Nem kérdés számomra, hogy a tanulás, a fejlődés, céltudatossá válás szükséges és építő folyamat. Hiszem, hogy, kellő empátiával, odafigyeléssel és szeretettel vezetett és segített mentoráltjaink és tanítványaink jobb eredményeket fognak elérni, mélyebb ismeretekre tesznek szert. A sokszor nehéz és látszólag értelmetlen feladatok és tananyagok elsajátítása is értelmet nyer, ha értelmes, pozitív, megvalósítható célokat tűzünk ki.

Lássuk és láttassuk hát azokat a pozitív célokat, melyek előrébb viszik saját és nevelői, mentori életünket, munkánkat!