Blog
Érzelmek és gondolkodás, avagy nagyapám és emlékezete

Érzelmek és gondolkodás, avagy nagyapám és emlékezete

Kinek ne lenne sajátélménye arról, hogy a pozitív hangulat pozitívabban befolyásolja a mindennapok menetét? Szebbnek látjuk a jövőt, mosolygósnak a pénztárost, nem zavar, ha esik az eső. Bezzeg, ha bal lábal kelünk fel! Semmi sem sikerül. És még ráadásul hétfő is van. Naná, hogy esik az eső, és még a pénztáros is szándékosan mogorva…

 

Már a személyes élmények alapján is kimondhatjuk, hogy hangulatunk alapvetően meghatározza, milyen gondolataink vannak, és hogyan észleljük a dolgokat magunk körül. Az utóbbi negyed században a pszichológiával vagy annak határterületével foglalkozó kutatók kiemelten foglalkoztak a érzelmek és a kognitív folyamatok összefüggéseivel.

Az érzelmek és a kognitív funkciók közti összefüggésre (a memória például egy ilyen terület) jó példa, hogy nagyapám pontosan el tudta mesélni, hol volt és mit csinált aznap, mikor a második világháborúban, Budapesten lebombázták a Margit hidat. Főiskolás koromban – most is elevenen él bennem a kép – ahogy Ralf, az oktatónk felugrik az asztalra és kukorékolni kezd! Ezzel akarta szimbolizálni, hogy az érzelem hogyan hat a tanulásra, hiszen az is kognitív funkció. Ha nem is mindannyian, de én biztosan ültem már úgy összeesve egy vizsgán, hogy azt sem tudtam fiú vagyok – e vagy lány. A félelemtől felkészülni sem tudtam, nemhogy vizsgázni. Számos kutatás szól arról, hogy érzelmekkel teli események mélyebben, jobban bevésődnek és ezért később könnyebb őket újból felidézni. Neurológiai szempontból nézve az amigdala játszik ebben az esetben központi szerepet.  A limbikus rendszer részének tekintik, szerepe van az érzelmek feldolgozásában. A kialakulástörténetben közel áll az agy egy másik területéhez a hippokampuszhoz, ami többek közt az úgynevezett konszolidációban, a hosszútávú memória működésben játszik szerepet. Kutatások szólnak arról, hogy az agy e területén minél erősebb mozgást mutattak ki egy film megnézésekor, annál jobban emlékezett a néző az adott filmrészletre.

Ahogy a pozitív érzelmeink pozitívan, a negatív érzelmeink negatívan befolyásolják szellemi tevékenységünket. Ekkor is az amigdala és a hippotalamusz kapcsolata a sorsdöntő. Stressz hatására az amigdala riasztja a hippokampuszt, hogy a mellékveséből válasszon ki kortizont. (Ezt most tényleg én írom?) A kortizon egy stresszhormon. Ettől aktivizálódik a két agyi terület és alacsonytól közepes stressz – szintig mindenki jól van, köszöni szépen. Ez az állapot segít hozzá bennünket nagy teljesítmények eléréséhez. Ismerjük mindannyian, mikor még kicsit stresszesen jobban is teljesítünk egészen addig a pontig, amikor túlesünk a holtponton és remeg kezünk lábunk. Túl magas hormonszint – értsd túl nagy stressz – esetében a kognitív működést gátolja a magas kortizonszint. Ezért tudok én megmerevedni, ha ideges vagyok. Lefagyok és kész. Nem meglepő, hogy túlságosan nagy érzelmeket kiváltó, sokkoló események akár emlékezetkiesést is okozhatnak.

Kedvenc példám még a témához, hogy az ember, mint faj, a negatív ingerekre fogékonyabb. A túlélési ösztön még dolgozik a zsigereinkben a „közelmúltból+ az őskorból. Nem volt az annyira régen, hogy „elfelejtettük” volna. Csak közben megváltoztak, megváltoztattuk az életkörülményeinket. Ez az adalék sem segít abban, hogy a negatív érzelmek és világképünk ne a negatív irányba sodorjon bennünket. Főleg, ha hagyjuk!

A pozitív hozzáállás a dolgokhoz azonban pozitív irányba fordítja életünket. Teszi ezt azáltal, hogy nő a kreativitásunk, az életkedvünk. Javulnak a társas viszonyaink, kapcsolataink, ezáltal tovább erősödik a pozitív énképünk. Vigyázzunk azonban! A túlságosan pozitív, nyitott gondolkodás bizonyítottan elaltatja gyanakvásunkat és sokkal bátrabban próbálunk ki új termékeket, amiket könnyebben meg is vásárolunk!

Könnyebben alakítunk ki kapcsolatokat és könnyebben döntünk dolgokban, de ez nem zárja ki a kognitív funkciók helyes működését.

Mit tehetünk ezért? Sok kis apró vagy nagyobb lépéssel közelíthetünk egy kiegyensúlyozottabb életmód felé. Ha ennyi életigenlő hatása van, megéri nem?

Ahogy Popper Péter meséli: „A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! – mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki. Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak. Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre.”

Segítségül vettem:
Gesine Dreisbach: Wie Stimmungen unser Denken beeinflussen https://www.uni-regensburg.de/psychologie-paedagogik-sport/psychologie-dreisbach/medien/dreisbach_rp2008.pdf
Involvement of the amygdala in memory storage: Interaction with other brain systems: https://www.pnas.org/content/93/24/13508
Harari, Yuval Noah: Sapiens; Az emberiség története. Animus Kiadó, Budapest,2015
Popper Péter: Lélekrágcsálók. Kulcslyuk, Budapest, 2010

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük